Összefüggés van a magas vérnyomás és a test vízhiánya között

Magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta

Egészség A vízhiány betegséget okoz!

Websop- vásárlás Dr. Lenkei Gábor — Orvosság helyett napi négy liter folyadék! Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen — sokan így emlegetik Dr. Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden, Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott, Betegségnek tűnő állapotok című előadásán bevallotta, valójában az a célja, hogy az embereket ráébressze arra, hogy bármilyen tünet esetén ne folyamodjanak azonnal orvossághoz, hanem figyeljenek arra, hogy fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot, és biztosítsák szervezetüknek a szükséges vitaminmennyiséget. A humorral fűszerezett előadásmódjáról híres szakember, aki első alkalommal jár Erdélyben, hangsúlyozta, a mai ember vészesen kevés folyadékot fogyaszt, nem mozog eleget, és a tévhitek miatt megvonja magától a sót, meg a zsírt.

Az elégtelen folyadékfogyasztás számos betegség forrása lehet. Sőt, az esetek nagy részében pontosan a vízhiány okozza azokat a tüneteket, amit az orvosok betegségként diagnosztizálnak, nem ismerve fel a valódi okot mert az talán túl nyilvánvaló? A vízhiány következményeit naponta tapasztalom a hozzánk forduló betegeknél.

Jellemző a következő eset: 8 éves kislányt hoztak hozzám felmérésre krónikus lábfájdalom miatt. Fél év alatt már sok orvost végig jártak, rengeteg vizsgálaton átesett egy centi vastag orvosi papírral érkeztek — volt ultrahang, röntgen, CT, MRI is — és nem jutottak semmire.

Illetve a két legutolsó orvosi szakvélemény: pszichés eredetű biztos nem akar iskolába mennia másik orvos nem mondott semmi konkrétumot, de adott egy beutalót — gerinccsapolásra. No, ekkor jöttek hozzám magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta. Végül kiderült, hogy kóros vízhiánnyal állunk szemben nem ivott meg egésznap egy pohár vizet semés gyakorlatilag fél éve van — izomláza.

A tánc miatt az izmok sérülnek és a fehérje bomlástermékeket tejsav, húgysav nem tudta a keringés kimosni és azok kristályok formájában kicsapódtak az izomszövetben, és ez okozta a fájdalmat.

Az optimális folyadékbevitel és egy kis izomlazító krém megoldotta a problémát. Mennyi víz kellene? Az optimális vízszükséglet valójában nem is lehet pontosan meghatározni, mert az nagyon sok tényezőtől függ.

Például: életkor, testalkat, életmód, táplálkozás, hőmérséklet, egészségi állapot, stb. Egy 45 kg-os, vegetáriánus titkárnőnek, vagy egy 90 kg-os kőművesnek? Otthon a szobában ülve, vagy kint a nyári melegben mozogva? Természetesen az ételek és italok is sok vizet tartalmaznak, de a bennük levő anyagok lebontásához és kiürítéséhez is vizet használunk el.

További cikkeink a témában

Például egy tányér húsleves nagyjából 3 dl; van benne zsír, fehérje és szénhidrát, amelyeknek a feldolgozásához vízre van szükség, így egy adag levesből talán ha fél deci tiszta, hasznosítható plusz folyadékhoz juthatunk.

Testünk működése és az anyagcserénk során sokféle bomlástermék, salakanyag keletkezik, amitől meg kellene szabadulni, — ki kellene mosni. Gondoljuk át, ha a szennyes ruhát ki akarjuk mosni, a mosógépbe sem levest, vagy teát öntünk, mert attól nem lesz tiszta.

Tehát az alap az elegendő, tiszta víz. Mivel magas vérnyomás áll lehet pontosan, egyénre szabottan meghatározni, hogy kinek, mikor, mennyi vízre lenne szüksége, ezért megalkottak egy arányszámot, amivel mindenki tud kalkulálni.

Több ilyen érték is létezik, én — egy vizsgálat sorozat alapján — a testsúly 25 kg-ként egy liter tiszta vizet szoktam javasolni. Hogy számolták ezt ki? Konkrétan lemérték több személynél és átlagot számoltak. A vizsgálat szerint: keressünk egy átlagos nincs átlagoséves, kg testsúlyú férfit, aki alapvetően egészséges, egészséges életmódot folytat, egészségesen táplálkozik szeretnék egyszer találkozni egy ilyennelnormál, 21 fokos hőmérsékletű helységben tartózkodva vagyis nem izzadnaponta vizet veszít: vizelettel ,5 litert, a kilélegzett levegővel decit, bőrön keresztül decit.

Ezt a mennyiséget a szervezetünk mindenféleképpen elveszíti a normál működése során, akár megisszuk, akár nem, és ezt kellene visszapótolni. Ha viszont táplálkozásunk, életmódunk miatt több salakanyag keletkezik, akkor több víz kell ene a kimosásához is. Egy koszos munkásruha kimosásához ugye több víz kell, mint egy napi használatú póló kiöblítéséhez?

Milyen összefüggés van a krónikus dehidráció és a magas vérnyomás között?

Melegben, izzadással, még több vizet veszítünk, például fokos hőségben akár óránként 1 litert is elpárologtatunk. Ugyanez a helyzet az intenzív sportolás közben is. Sportolóknak érdemes lenne edzés előtt és edzés után is mérlegre állni; amennyivel könnyebb a súlya az edzés végére, az az elveszett víz- és nem zsír — ezt pluszban még be kellene vinni, az optimális mennyiségen felül. Kisgyerekeknek még több víz kell!

A súlyukhoz képest magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta nagyobb a testfelületük, így melegben többet párologtatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Másrészt többet mozognak, szaladgálnak, mint egy felnőtt, és ezzel még több vizet veszítenek. Az alábbiakban az amerikai Tudományos Akadémia Orvosi Intézete iránymutatása olvasható, különböző életkorú gyerekek számára — ital formájában, tehát az magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta elfogyasztott folyadék mennyiségen felül.

Az értékek irányadó jellegűek, egy átlagos napra vonatkoznak, vagyis hőségben ennél többet kell inni. A napi vízmennyiséget ki kell mérni! Csak akkor tudhatja biztosan, hogy mennyit ivott, ha a kimért adag estig elfogyott. Erről egy visszajelzés — Egy beszélgetésnél említettem, hogy mennyi víz kellene, és az illető erre azt mondta: Én biztos, hogy megiszom a két litert!

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat! A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére. Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Méri — kérdeztem. Nem mérem ki, de van egy 2 decis poharam a csap mellett és biztos, hogy legalább tízszer iszok. És a konyhaszekrény oldalán ugye húzza a strigulákat?

Mert ha nem számolja pontosan, akkor nem is biztos, hogy tízszer. És ugye mindig teli engedi  poharat? Mert ha nem, akkor nincs meg a 2 deci. Mérje ki! Három nap múlva visszajött és azt mondta: — Igaza volt! Mikor beszéltünk, másnap reggel tele engedtem egy 1,5 literes üveget vízzel és odatettem a csap mellé, a poharam mellé.

Amikor mentem inni, nem a csapból engedtem, hanem az üvegből öntöttem. Délután 3-ig nem fogyott el a víz fele sem! Pedig én azt hittem, hogy sokat iszok!

VÍZHIÁNY: A MAGAS VÉRNYOMÁS KIALAKULÁSI LEHETŐSÉGEI

Testünk tulajdonképpen egy majdnem zárt rendszer. Ha nem pótoljuk az elveszett folyadékot, akkor a még meglévő mennyiséget kell újra hasznosítani, vagyis elvesszük máshonnan, — gyakorlatilag mindenhonnan.

magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta magas vérnyomás 2 fokos kezelés hogyan kell kezelni

A szervezet számára az a legfontosabb, hogy a keringési rendszer legalább működni tudjon, ezért plusz vizet szívunk vissza elsősorban a szenny vizet tároló szervekből, például a hólyagból, vesékből vizeletbőlbelekből székletbőlde szükség esetén akár a vérkeringésből, a gyomorból, epéből, a szövetekből, sőt még a létfontosságú szervekből is,- gyakorlatilag bárhonnan, amíg nem veszélyezteti az életet.

Valójában ilyenkor, először konkrétan megissza, — visszaforgatja — a saját vizeletét! Én inkább vizet szoktam, de gusztus kérdése. A visszaforgatott szennyvizet a nyirokrendszer próbálja megszűrni, hogy nem okozzon közvetlen vérmérgezést, ennek következtében a nyirokpangás alakul ki.

Ez egy halálhoz vezető állapot.

A vízhiány is okozhat magas vérnyomást

Hogy jelzi a szervezet a vízhiányt? Nem csak szomjúsággal.

  1. Milyen összefüggés van a magas vérnyomás és a vízhiány között?
  2. A víz gyógyító ereje | Blog | kismamatitkok.hu - Wellne
  3. Milyen okai vannak a magas vérnyomásnak vagy

Sőt, a szomjúság már nem is a vízhiány, hanem a kiszáradás első jele, addig a szervezet próbálja megoldani a vízhiányt, — valami másnak a rovására, és ott különböző tünetek jelentkeznek. Ezek a tünetek mind a vízhiány jelei. Egy másik visszajelzés — Egy hölgy jött vissza kontrollra és beszélgettünk a vízivásról is. Azt mondta: -Én lehet, hogy óránként kimegyek a Wc-re — de legalább elmúltak a panaszaim —, de nézem a kolléganőmet, aki egésznap nem megy.

Mondjuk nem is iszik. Legfeljebb kávét.

Naponta négy liter víz

Mondjuk régen én sem ittam, de most már azon csodálkozom, hogy hogy bírja egész nap. De biztos, hogy a kolléganője túlsúlyos, emésztési problémái vannak, magas a vérnyomása, fáj a feje, esetleg bőrproblémái is vannak — mondtam.

Ez mind van neki! Ennek egy része be van zárva a sejtekbe, szövetekbe, az agyba és a csontokba, — a többivel gazdálkodhatunk. Ez egy 75 kg-os embernél körülbelül liter. Amikor már kiszárad a szánk, szomjasak vagyunk, az már késő. Akkor jelez így a testünk, ha a teljes folyadék mennyiség kb. Nézzünk néhány jellemző tünetet, amit közvetve, vagy közvetlenül a vízhiány okoz: száraz, rugalmatlan, ráncos bőr hidratálni az élő szövetet kell belűről, nem az elhalt külső hámréteget kenegetni ; ekcémapattanás, repedezett bőr víz hiányában a testünk megpróbál bőrön keresztül méregteleníteni — ha már vizelettel nem lehetett - a pórusaink viszont nem arra vannak kitalálva, hogy fehérjét és ásványi anyagokat ürítsenek, így ezek az anyagok felhalmozódnak a pórusokban és a kötőszövetekben.

Víz hiányába ez a cukros vizelet kerül vissza véráramba és újra megemeli a vércukor szintet. Ennek egyik jele, mikor a reggeli vércukor magasabb, mint a lefekvéskor mért érték. Ha ez magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta sav a bőrünkre kerülne, lemosnánk, felhígítanánk — vízzel — amíg már nem mar ; vesehomok, vesekő, ciszta vízhiány esetén a vesékből visszaszívódik a vizelet; a besűrűsödött vizeletből kicsapódnak az ásványi anyagok és vesehomok, majd kő keletkezik belőle.

Víz hiányában a porcépítő anyagokat sem tudjuk a helyükre juttatni ; ödémanyirokpangás ha a szövetekből nem tudjuk kimosni a szemetet, akkor legalább egy kevés vizet szállítunk oda, hogy híg állapotban tartsuk, amíg lesz elegendő víz a kimosáshoz- ez az ödéma.

A pangó szennyvizet pedig a nyirokcsomók gyűjtik be, amitől megduzzadnak és változatos szervi problémákat okoznak ; gócos gyulladások, daganat a károsodott sejteket, kórokozókat a szervezet nem tudja kitakarítani, ezért gyulladt területet körbezárja, hogy a probléma ne terjedhessen tovább, ebből lesz a ciszta, góc, a gócos gyulladásokból pedig daganat. Elegendő víz hiányában a szervezet nem tud megtisztulni, hanem csak a szemetet felhalmozza.

Képzeljük el, mi lenne, ha fel kellene mosnunk a lakás padlóját — fél liter vízzel. Tiszta lenne, vagy csak szétoszlatnák rajta a koszt? Ödéma és más nyirokproblémák esetén az orvosok vízhajtókat írnak fel, ami fokozza a vesék vizelet kiválasztását. Ha nincs elég víz, akkor a vízhajtó mit hajt ki? Semmit, csak terheli a veséket és fokozódik a felhalmozódás. Pedig ha eleget ivott volna, nem is lenne ödéma! Ebből szűrnek ki ,5 liter vizeletet, vagyis tömény, mérgező szennyvizet.

Nem is vagyok szomjas!

Ha van egy növényed és huzamosabb ideig nem ötözöd meg, mi történik? Elkezd sorvadni.

Igen, már leszoktatta a szervezetét, hogy állandóan jelezzen. Elsősorban a hólyagból, majd a vesékből. Úgy lehet ezt legjobban elképzelni, hogy a tűlevelű gyógyító magas vérnyomás ellen vese a központi szennyvíztisztító rendszer. Ha nincs elég víz a rendszerben, akkor vissza kell forgatni a szennyvízből is, amit csak lehet, — tehát mint említettem — megisszuk a saját vizeletünket.

Már aki.

Dr. Lenkei Gábor – Orvosság helyett napi négy liter folyadék!

Kinek mi a gusztusa. Én inkább a vizet iszom! A vizelet színe nagyon jól mutatja mennyi oldott salakanyag van benne, mikor koncentrálódott, sűrűsödött be, vagyis mikor ittunk elég vizet — és mikor vizeletet.

Ez a színskála az amerikai cserkészek tankönyvéből származik, ami a katonai túlélési könyvek alapján készült. Az átlátszó, vagy majdnem átlátszó szín azt mutatja, hogy minimális az oldott bomlástermék a vizeletben vérbentehát a veséink megfelelően tisztán tartják a vérünket. Ha már egyértelműen látható, sárga színe van, azt jelenti, hogy már egyszer-kétszer visszaforgattuk a saját vizeletünket, és minél sárgább, sötétebb, annál többször a b-vitamin nem számít.

Vagyis: ha a vizelet színe egész nap átlátszó, vagy majdnem átlátszó, akkor elég vizet ivott. Ha már van egy láthatóan sárgás színe, akkor akár akármennyit is ivott — az kevés!

Eleget kell inni! Amikor tele van a gyomor és bele akar önteni még deci vizet, persze hogy nem esik jól!

magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta orvos popov magas vérnyomás

De miért kellene egyszerre meginni ennyi vizet? Szoktam kérdezni, hogy mutassák meg, hol van a testünkben a víztartály? Merthogy nincs. Gyakorlatilag nem tudunk mit kezdeni egyszerre nagyobb mennyiségű vízzel hacsak nem vagyunk már kiszáradva.

Gondolatok az egészségről, táplálkozásról – segítség a gyógyuláshoz

A megivott víz egy része a keringésbe kerül, másik részét pedig a sejtek szívják fel. De ez nem több egyszerre, nagyjából ,5 decinél ez két-három nagy korty! Ha a vérünkbe kerülne a sok folyadék, akkor az túlhígulna és összeomlik a keringés, a sejtek pedig megduzzadnának és kipukkadnának.

magas vérnyomás esetén mennyi vizet kell inni naponta csökkentse a vérnyomást magas vérnyomás esetén 1 fok

A pillanatnyilag nem hasznosítható vizet a veséink kiválasztják és leküldik a hólyagba és mehetünk a Wc-re ilyenkor is világosabb a vizelet, de lehet, hogy csak a sárgát hígítottuk fel egy kicsit.

A vízre egésznap szükségünk van, folyamatosan és nem napi részletben, vagyis inni folyamatosan, egésznap, kortyonként kell! Amennyi egyszerre jól esik, de legalább egy korty. Ezzel a korttyal nem kell majd a mosdóba szaladgálni, ezt azonnal felhasználja a szervezetünk, ott, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá — és a következő kortyot is. A víznek először fel kell szívódnia gyomorból és a belekből a vérkeringésbe, majd onnan eljutnak a vesékbe, amelyek kiszűrik a felesleget, majd lekerül a hólyagba.

Az legalább fél óra. Amikor viszont a teste érzékeli a tiszta vizet, azonnal elengedi a szemetet. A hólyagba egyébként több fér, mint egy pohár víz.

Nők eseténférfiaknál deci a vizelettartó kapacitás, de ha sűrűsödik a vizelet, a hólyag is összeszűkül. Rá is lehet szokni a vízre! Csak akkor tudjuk biztosan, hogy mennyi vizet ittunk, ha kimérjük és látjuk, hogy az estig el is fogyott. Ezzel kapcsolatban a következő visszajelzéseket szoktam kapni: Az első nap végén valószínűleg bőven marad víz az üvegek alján, de ha odafigyelnek, akkor a