Szülés

A császármetszésről még egyszer

Van, aki retteg, hogy nem sikerül majd természetes úton szülni – más meg egyenesen kérni szeretné, hogy császározzák meg. Lénárd Orsi dúla szerint a vajúdás során a lelki folyamatok legalább olyan hangsúlyosak, mint a testiek. Lehetnek orvosi okai annak, hogy császármetszés válik szükségessé, de az is előfordul, hogy a szülés a kismama félelmei miatt akad el. Mi mindent érdemes tudni a császárról?

Bővebben: A császármetszésről még egyszer

Szülésdal - A nők tudják, hogyan kell szülni

Most zajlik a Születés hete >>>, ennek kapcsán Palya Bea "Egyszálének" című albumán hallható, nagy visszhangot kapott kapott dalát ajánljuk figyelmetekbe. Vajon mi a "Szülésdal" üzenete?

Bővebben: Szülésdal - A nők tudják, hogyan kell szülni

Az első találkozáshoz vezető út

"Ez a nap is úgy indult, mint bármelyik másik, átlagos vasárnap reggel." - kezdi történetét olvasónk. Végül mégis élete egyik legszebb napja lett belőle, hiszen az út, amelyet aznap végigjárt, a kisfiával való első találkozásához vezetett.

Bővebben: Az első találkozáshoz vezető út

Otthon szülés - miről szól? (2. rész)

Tavaly decemberben, az intézeten kívüli szülésre vonatkozó jogszabálytervezetről szóló cikkünkben írtuk: „Ha már jövő tavasszal hatályba léphet a rendelet, akkor végre tiszta helyzet teremtődhet a kórházon kívüli szülés tekintetében, és azok, akik az otthon szülést választják, biztonságosabban tehetik majd ezt, mint eddig." Lássuk a 2011. április 1-jén hatályba lépett kormányrendeletet: vajon tényleg kitisztult a kép?

Bővebben: Otthon szülés - miről szól? (2. rész)

Császárral szültem

Kislányom, Johanna pár hét múlva lesz három éves. Az elmúlt napokban újra felidéztem, hogy három éve ilyenkor mekkora volt már a pocakom, milyen örömmel és boldog várakozással, ugyanakkor kis félelemmel néztem az előttem álló szülés elé. Azt hiszem, ezzel minden, az első gyermekét váró kismama így van, annak ellenére, hogy sokat kérdezősködünk anyukáinktól, barátnőinktől, olvasunk könyveket, blogokat, szülésfelkészítő tanfolyamokra járunk. Mégsem tudunk mindenre felkészülni, ahogy én sem tudtam, hogy Johanna nem természetes úton, hanem császármetszéssel fog a világra jönni. Emlékszem, sokáig bántott a dolog, úgy éreztem, kevesebb vagyok a többi anyánál, akik képesek voltak megszülni gyermeküket.

Bővebben: Császárral szültem

Hozzászólások (1)

A szülési fájdalomról

A fájdalom többnyire nem jelent jót. De a szülés során érzett fájdalom kivételes: fontos élettani funkciója van, nem betegséget jelez, hanem a női test csodás életadó képességét. Bár az első szülés előtt nehéz elképzelni, hogy mire is számítsunk, fontos, hogy ne kínszenvedésre készüljünk, hanem arra, hogy átéljük a szülés-születés misztériumát - és ehhez, bármilyen furcsán is hangzik, a fájdalom a segítségünkre lesz. Lénárd Orsi dúlával beszélgettünk a vajúdásról.

Bővebben: A szülési fájdalomról

Az én történetem (12. rész) - Dávid születése

Életemet meghatározó események - mint mondjuk a házasságom napja, gyermekkori, családi élmények, az első munkahely tapasztalatai, néhány iskolai esemény vagy a diplomaosztó napja - mind élesen élnek az ember emlékezetében. De mindezeket bőven felülmúlja az a totális átszellemüléssel járó érzelmi és élményvilág, amit gyermekem születésével éltem át.

Bővebben: Az én történetem (12. rész) - Dávid születése

Így (ne) neveljünk kövér gyerekeket

"A közétkeztetés sajnos jelenleg táplálkozási kockázatot jelent" - hangsúlyozta Dr. Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgató főorvosa. - "A gyermekkori elhízás egyre nagyobb probléma, és ha ez a tendencia folytatódik, akkor a gyerekeink rövidebb ideig fognak élni, mint mi." Vajon van-e esély a változásra az augusztusban kiadott új tisztifőorvosi ajánlás hatására?

10 dolog, amit szülés után intézni kell

Amikor egy kisbaba megszületik, az apukának kijár egy görbe este, egy hajnalig tartó koccintgatás a barátokkal a gyermek egészségére... De másnap reggel kelni kell, hiszen a baba születésével járó hivatalos ügyek intézése többnyire az apukák dolga! Persze, ha van egy konkrét lista, hogy miket kell elintézni, mindjárt egyszerűbb az egész.

Megmarad,vagy megszűnik a felmondási védelem?

Vajon megmarad vagy megszűnik a kismamákat megillető felmondási védelem az új Munka törvénykönyvében? A jogszabályt már elfogadták, és bár még nem lépett hatályba, azért összegyűjtöttem néhány olyan változást, ami várhatóan érinteni fogja a kismamákat, anyukákat, családokat 2012-ben.